Konvenció 2025 Gödöllőn
Konvenció ’25 Gödöllőn
A Lions Clubok Magyarországi Szövetségének konvenciója 2025. május 23-25-én Gödöllőn nagy sikerrel megtörtént, mely jó hírét vitte városunknak és klubunknak is.
A május 24-én megrendezett konvenció hangulata, tartalma, eredményessége a korábbi évek szintén Gödöllőn megtartott tanácskozásához képest nagyságrendekkel jobban sikerült. Ebben jelentős szerepe volt Hunyadi János kormányzó által irányított LC MSZ kollektívájának és az ehhez segítséget, támogatást nyújtó kluboknak. Érvényesült Jánosnak az a 2024-2025. évi gondolata, jelmondata: „Keressük, ami összeköt, Szeretet, Szolgálat, Felelősség”.
A tanácskozás békés, konstruktív módon zajlott, melyen a korábbi évekkel ellentétben (alacsony számú küldött) most 71 fő küldött vett részt.

Összefoglalva
- A konvenció első napján május 23-án a vendégek fogadását követően a Gödöllői Királyi Kastély Barokkszínházban megtekintettük (65 fő, melyből 25 fő gödöllői) a „Léghajlítók” című előadást Benedek Krisztina és Lencsés Balázs magas szintű tolmácsolásában. A művészeti előadás során emlékeztünk Dr. Fogarassy Csabára egyetemi tanár, alapító klubtagunk és Tompos Kátya színművésznőre megzenésített verseiken keresztül. Az előadás osztatlan sikert aratott, melyet nem csökkentett a színház alacsony hőmérséklete sem.
Az előadás előtt Dr. Gémesi György polgármester úr egy hajléktalan költő Tornai Katalin szenzációs versét: Mi Atyánk adta elő nagy átéléssel, melyet a hallgatóság vastapssal jutalmazott. Köszönjük!
A konvenció első napján klubunk részéről közreműködtek és segítettek: Szabó Endréné Judit, Vígh Józsefné Kati, Csabáné Farkasházi Edit, Scherzinger Mária, Simon M. Magdolna. Dr. Tóth Szilárd, köszönet érte.
A színházi előadást az Erzsébet Királyné étteremben jó hangulatú finom vacsora követett, melyen meglepetésként a gödöllői Tancevaty zenekar két tagja Hunyadi János közreműködésével színvonalas zenét szolgáltatott. Köszönet érte!
- A konvenció második napján május 24-én a konvenció előtt fellépett a Török Ignác Gimnázium kórusa (24 fő) Tápai Dóra vezetésével. A 20 perces előadás a fiatalok magas szintű énektudásáról győzte meg a hallgatóságot (100 fő) és ezzel is megalapozta a konvenció jó hangulatát. A kórus tagjainak esztétikus öltözete tovább emelte a művészi produkciót. A Török Ignác Gimnázium kórusát az Első Budapest-Gödöllő Lions Club 100 000 Ft adománnyal támogatja.
A konvenció lebonyolításában a vendéglátásban klubunk részéről jelentős munkát végeztek: Vörös Regina, Scherzinger Mária, Csabáné Farkasházi Edit, Szabó Endréné Judit. Munkájukkal nagymértékben hozzájárultak a Lions küldöttek és vendégek jó hangulatához, melyet a pozitív visszajelzések igazolnak. Hálás köszönet a segítő munkáért. Az átadásra kerülő Lions csomagok tartalmát Hunyadi János szerezte be és a csomagok összeállítását klubtagjaink: Vígh Józsefné Kati, Scherzinger Mária, Simon M. Magdolna, Szabó Endréné Judit végezték, köszönet érte.

A konvenció megválasztotta a 2028-ban Magyarországon (Győr) megrendezésre kerülő Lions Európa Fórum szervező bizottság elnökének Hunyadi János klubtagunkat. Gratulálunk. A felelősségteljes munkához sok sikert kívánunk, klubunk a rendezvényt támogatja és segíteni fogja a lehetőségeinkhez mérten. A konvenció továbbá megválasztotta a Lions Clubok Magyarországi Szövetség Felügyelő Bizottság tagjává Csaba Antalt.
A konvenció befejezéseként emlékfát (hársfa) ültettünk a Mária kertben a Rézgombos Irodaház HÉV felőli oldalán. A faültetésen Dr. Tóth Szilárd vezetésével részt vett Hunyadi János, Csaba Antal, Dr. Gémesi György polgármester, Hegedűs Csaba és Fejszés László és a konvención részt vevők csoportja a helyi sajtó részvételével. A faültetés klubunk támogatásával valósult meg.
Az ültetett hársfa előtt elhelyezett esztétikus és tartós (gránitlap) emlékkövet a faültetésről a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége részéről Hunyadi János készíttette Varga Árpád gödöllői szakemberrel. Köszönet érte.
A konvenció fotó felvételei Váraljai János munkáját dicséri.
Lions Barátsággal
Csaba Antal
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Magyarországra látogatott a Lions International nemzetközi elnöke2025. április 10. 10:00 Arccal a fiatalság felé!
2025. március 31. 15:00 Békeposzter pályázat 2024-25. évi beszámoló
2025. február 19. 13:00
Club híreink
Konvenció 2025 Gödöllőn2025. május 28. 11:00 Egészségtavasz a gödöllői Lions-tagokkal
2025. május 19. 10:00 Nefelejcses kirándulás Ópusztaszerre a gödöllői oroszlánokkal
2025. május 12. 11:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Első Budapest-Gödöllő Lions ClubAdószámunk:
19020264-1-42
Számlaszám:
HU05-10103836-15147700-01005005
cím: 2100 Gödöllő,
Rézgombos Ház - Szabadság tér 1.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.