Kirándulás Szentendrére a gödöllői Lions Clubbal

2024. 09. 25-én az Első Budapest-Gödöllő LIONS Club három tagja elkísérte a Nefelejcs Napközi 30 fős közösségét  - szellemi és testi fogyatékkel élő fiatalok és kísérőik - a szentendrei skanzenbe. A LC-ből Tresó István, Csabáné Farkasházi Edit és Csaba Antal vett részt az egésznapos kiránduláson.

A skanzenben a Nyugat-dunántúli tájegységet jártuk be, az eső végig megkímélt bennünket. A sok érdekes látnivaló közben interaktív foglalkozásra is sor került - helyi szakemberek közreműködésével -, melynek során betekintést kaptunk a régi parasztházak (földes szoba, kemence, petróleumlámpa ….stb.) működéséről és megtanították, hogyan kell vajat köpülni, kukoricát morzsolni, földes szobát takarítani, fát fűrészelni és a friss vajjal kenyeret kenni, melyet a Nefelejcs Napközi gondozottai nagy örömmel végeztek és mindenkit jó szívvel megkínáltak.  A jó hangulatú és sok színű foglalkozás után közösen elfogyasztottuk a szendvicseket és átmentünk Szentendrén autóbusszal a Városi Tömegközlekedési Múzeumba, mely hatalmas élményt jelentett a Nefelejcs Napközi közösségének és nekünk is. Élményekkel gazdagodva jöttünk vissza Gödöllőre.

A személyszállítást klubunk szervezte, hagyományosan a Vekobi Kft-vel, pilótánk változatlanul Venczel Csaba volt, aki a biztonságos közlekedést garantálta és segítőként ott volt párja Tünde is. Köszönet érte. A belépő jegyeket és a program szervezését Erdősné Inotay Csilla és Aranyosné Mészáros Mária intézték.

Hálás köszönet mindenkinek a segítő közreműködésért, a szervezésért és a támogatásért, amelynek egy felejthetetlen élmény lett az eredménye a Nefelejcsesekkel!

Csaba Antal

 

„Kedves Lions Barátaink!

Nagyon köszönjük a szentendrei kirándulás lehetőségének megteremtését! Szavakban nem kifejezhető, milyen sok élményt, emléket raktározhattunk el, és a képek által újra és újra feleleveníthetjük. Különleges érzés, figyelemfelkeltő volt a régi házak között sétálni, megtapasztalni, hogyan éltek elődeink, A vaj köpülése is különleges élményt adott,  Sajnos nem mindenről tudtunk képet készíteni, mert a látnivaló ennél sokkal több volt, de egy kis szeletet a napunkból szeretettel küldünk!

Ez a kirándulás a támogatásotok nélkül nem jöhetett volna létre! 

Barátsággal: A Nefelejcs napközi közössége és a szülők, Marcsi és Csilla”


Képgaléria

Hír kategóriák

Lions szövetség eseményei

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Első Budapest-Gödöllő Lions Club

Adószámunk:
19020264-1-42
Számlaszám:
HU05-10103836-15147700-01005005

cím: 2100 Gödöllő,
Rézgombos Ház - Szabadság tér 1.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba