Balatoni tábor az Első Budapest-Gödöllő Lions Club támogatásával

Az Első Budapest-Gödöllő Lions Club támogatásával felejthetetlen élményekben volt része a Nefelejts Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának. A balatoni tábor 2023. augusztus 7-én, hétfőn vette kezdetét, amikor is 29 fővel útnak indultak Gödöllőről.
A Nefelejts Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának beszámolóját az alábbiakban olvashatjuk:
„Augusztus 7-én hétfőn 29 fővel indultunk Gödöllőről Siófokra a Dominó Házba, majd szombaton kora délután érkeztünk vissza Gödöllőre.
Első napon meleg ebéddel fogadtak, továbbá napi háromszori étkezést biztosítottak számunkra a szálláson.
A napok úgy teltek, hogy reggeli után kirándultunk, ebéd után csendespihenőt tartottunk, majd a Balaton parton sétáltunk, este elfogyasztottuk meleg vacsoránkat, később Balatoni, illetve városnézős séta. Napközben és este sokat játszottunk, csocsó, kártya-, társas-, ügyességi- és fejlesztő játékokat. Késő este elmaradhatatlan volt a zsíros kenyér party.
Kedden Siófoki Bella Állatparkba látogattunk el, ami igen nagy öröm volt gyerekeknek és szüleiknek egyaránt. Az állatok szabadon tartása lehetővé teszi, a közvetlen kapcsolatot állatsimogatásra, etetésre. Több gyermekünk nagyon bátor volt, amikor egy lóra vagy tevére felült.
Szerdán a Balatonlellei Kalandparkan voltunk, kipróbáltuk a bobpályát, nagy izgalommal és hangos öröm sikollyal.
Csütörtökön és pénteken az idő kegyesebb volt hozzánk és a napi séták, játékok mellé a balatoni fürdőzés is a napirendbe kerülhetett végre.

Péntek este rögtönzött koncertet adott nekünk a Hatvani Szent Adalbert és Grassalkovich összevont énekkara. Mi cserébe a polgári táncunkat adtuk elő, amin a kórus vezetője fellelkesedve a klasszikus zenéről átváltott népzenére, így közösen tudtunk énekelni, végül együtt táncolni. Fergeteges hangulatban zártuk a hetet, többen meg is jegyezték, haza sem jönnek velünk, olyan jól érzik magukat. Több alkalommal a szülőkkel közösen palacsintát, lángost sütöttünk, aminek szintén nagy sikere volt.
Napköziseink hetekkel az indulás elött nagy izgalommal készültek, beszélgettek, tervezgettek, pakolták össze holmijukat a táborra. Több családból a szülők ezen a héten elutaztak, kikapcsolódtak, hiszen ők 365 napban 0-24 órás szolgálatban állnak gyermekeik mellett, ami igen megterhelő mentálisan és fizikailag egyaránt. Nehéz eldönteni, hogy kinek volt nagyobb öröm, illetve segítség ez a tábori hét a gyermekeknek vagy az őket állhatatosan gondozó szüleiknek.
A balatoni hetünk alatt a napközisek arcáról öröm sugárzott, örültek egymásnak, az önállóságnak, a kirándulásoknak, az élményeknek, a finom ételeknek, közös játékoknak, beszélgetéseknek, a zenének, a táncnak.
Végtelenül hálásak vagyunk barátainknak, támogatóinknak, hogy ez a hét megvalósulhatott, az anyagi támogatásokért, a segítő kezekért, akár az induláskor, akár a tábor hete alatt. Külön hála és köszönet a Lions Club támogatásáért, nélkületek nem valósulhatott volna meg ez a hét. Nagy segítségünkre volt a busz és annak figyelmes vezetője, illetve kedves felesége, lehetővé téve az akadálymentes gyors közlekedést, így volt lehetőségünk eljutni és átélni a Balaton varázsát, az állatkert, és a kalandpark örömeit, a közösség erejét, egymás elfogadó szeretetét. Hálásan köszönjük! Isten áldjon meg benneteket!”
Martonné Balga Andrea
Nefelejts dolgozói nevében
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Magyarországra látogatott a Lions International nemzetközi elnöke2025. április 10. 10:00 Arccal a fiatalság felé!
2025. március 31. 15:00 Békeposzter pályázat 2024-25. évi beszámoló
2025. február 19. 13:00
Club híreink
Konvenció 2025 Gödöllőn2025. május 28. 11:00 Egészségtavasz a gödöllői Lions-tagokkal
2025. május 19. 10:00 Nefelejcses kirándulás Ópusztaszerre a gödöllői oroszlánokkal
2025. május 12. 11:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Első Budapest-Gödöllő Lions ClubAdószámunk:
19020264-1-42
Számlaszám:
HU05-10103836-15147700-01005005
cím: 2100 Gödöllő,
Rézgombos Ház - Szabadság tér 1.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.